„Dömdödömdödömdödöm”
A négyszögletű kerek erdő bemutatója a Madách Színházban

Lázár Ervin köztudottan remekül érti és beszéli a gyerekek nyelvét, hőseiben magukra ismernek az egészen ifjak és az idősebbek egyaránt. Mindez már fél siker. A meséből Balatoni Mónika dramaturg kellemes színpadi változatot teremtett, finom fantáziával és érzékkel meghagyta könnyen fogyaszthatónak, de tartalmasnak a szöveget. A párbeszédek természetesek, kifejezők, érthetőek és mulatságosak. Minden elhangzó tréfás megnyilvánulás szükséges és ösztönös, a színpadi karakterekből fakad. Megjegyzendő, hogy vannak részek – konkrétan kettő: mindjárt a legelején, a szereplők felvonultatásánál, vagy a második felvonás pomogács-részénél, amelyek nyúlnak, akár a rétestészta és a nézőt arra kényszerítik, várja a végkifejletet. A kritikus epizód múltával azonban visszatér a kedv, az érdeklődés és újra képesek vagyunk együtt örülni, sírni a hősökkel. A hősökkel, akik tüneményesen hétköznapiak és egyszerűek.

A négyszögletű kerek erdő akár egy óvoda, vagy általános iskola is lehetne, különböző személyiségű gyerekekkel és mosolyogtatóan „mondvacsinált” konfliktusokkal. Hiányoznak a királylányok, a boszorkányok, igazából jók és rosszak sincsenek – mindenki szerethető, mindenki gyarló. A varázslat mégis megszületik, de ez a varázslat a barátság és a szeretet meglétéből fakad, nem színpadi hókuszpókuszokból, vagy irracionális meseszövésből. Mert kivel nem történhet meg egy foghúzás, vagy az, hogy életében először – és talán utoljára – tollat ragad és verset ír sután, ügyetlenül, de mégis büszke öntudattal? Bájos epizódok ezek, a hétköznapokból ragadta ki őket az író és a rendező. A rendezés igazodik a történethez – a legegyszerűbb fogásokkal dolgozik, nincs a megvalósulásban mesterkéltség, harsányság, bántó színezet. Mintha az egész rendezői koncepció egyetlen érzésre irányulna – ez pedig a szeretet érzése. Cseke Péter szeretettel irányítja színészeit – lám, ez egy előadásból milyen könnyen kiolvasható! -, szeretettel szól a gyerekekhez. Az odafordulás nem az érettségével visszaélő alkotóé, hanem a gyermeki lelket kitűnően ismerő, játékos felnőtté. A díszlet is (jó értelemben) szegényes, mesebeli erdőt jelez, de minden fölösleges ciráda, vagy csillogás nélkül; a jelmezek is csak annyira tarkák és bonyolultak, amennyire szükséges. Egyértelműen megmutatják, hogy ki milyen állat – vagy lény – az erdőben, ugyanakkor nem hivalkodnak, nem beszélnek sokat, alázattal szolgálják viselőjük játékát.

És itt vannak a színészek, akik érezhetően csapatmunkát végeznek. Ahogy egymáshoz szólnak, ahogy egymásra néznek, ahogy a gyerekek által kiváltott váratlan szituációkban segítik egymást – ahhoz közösség kell, és figyelem kell. Ez talán csak a mellékszereplőkre nem vonatkozik, mintha ők kicsit kívül maradtak volna, mintha a négyszögletű kerek erdő baráti körének nem váltak volna részévé egészen. Feledhető, bár ügyesen megkomponált a Kiscsillagot alakító Bátyai Éva játéka. A Virág szerepében Nyilas Edina mintha kissé fals hangot ütne meg, ugyanez a helyzet a Doktor Zirzurrként színpadra lépő Szűcs Gáborral (mintha Zordonbordon figurája közelebb állna hozzá). Az előadás kellemes meglepetése Haffner Anikó, aki Dömdödöm-maciként – kezében a rá erősen emlékeztető játékmackóval – maga a testet öltött báj és szeretet. Szintén elbűvölő jelenség a Szörnyeteg Lajosként bemutatkozó Barabás Kiss Zoltán, aki a jószívű behemótot nagy élvezettel alakítja. A legjobb alakítás talán a Mikkamakkát játszó Kökényessy Ágié. Határozott kézzel irányít, játszik és kellemes beszédhangján talán legközvetlenebbül ő szól a gyerekekhez. Pusztaszeri Kornél Bruckner Szigfridként szeretetreméltó, Vacskamati figuráját Lippai László kifogástalanul hozza. Barát Attila (Ló Szerafin) és Várady Viktória (Nagy Zoárd) mozgása a színészi játék mellett különös figyelmet érdemel. Aromo, a gyors észjárású nyúl alakításában sem találhatunk igazán kivetnivalót, Götz Anna érti és érzi a figurát, bár pezsgőbb temperamentumot, nagyobb fürgeséget kívánna a szerep.

A rendezői koncepciót erősíti a Kaláka együttes által nyújtott zene, ami szintén bájos egyszerűségével tud hatni és eléri, hogy az előadás szünetében is a felkínált könnyed dallamokat dúdolják a gyerekek. Talán a pomogács – jelenet sem válik vontatottá, ha a második felvonásban több a zene, az első részhez képest ugyanis ott erősen háttérbe szorul a muzsika. Elférne, kellene…

Összességében és részleteiben egyaránt színvonalas az előadás, a gyerekek élvezik, az alkotók élvezik… Nem mutat mást az sem, amit a nyilvános főpróbán – melynek nézője lehettem – tapasztaltam. A költői verseny felszólalójaként épp a kis Dömdödöm szavalta első hallásra egyoldalúnak tűnő költeményét, amelynek jelentését a lelkes Mikkamakka azonnal meg is súgta a közönségnek: a versben az áll, hogy Dömdödöm mindannyiunkat nagyon szeret. Egy őszinte gyerekhang kiáltott bele a nézőtér figyelő csendjébe: Köszönjük!

A szeretet tehát megszületett a Madách Színházban. Talán a gyerekek részéről a színház iránt is…

 Szabó Virág

Madách Színház

Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő
avagy a játéknak soha nincs vége
mesejáték két részben

Színpadra alkalmazta: Balatoni Mónika
Szereplők: Barát Attila György, Bátyai Éva, Barabás Kiss zoltán, Götz Anna, Haffner Anikó, Kökényessy Ági, Lippai László, Nyilas Edina, Pusztaszeri Kornél, Szűcs Gábor, Várady Viktória
Díszlettervező: Götz Béla, Jelmeztervező: Tordai Hajnal, Zenei vezető: Radványi Balázs, Rendező: Cseke Péter

Andrea, Solecki Janka, Szabados Zsuzsa, Szirmai Melinda, Takács Katalin, Takács Nóra Diána, Vass György
Díszlet, jelmez: Csík György, Dramaturg: Magyar Fruzsina, Zene: Huzella Péter, Koreográfus: Rotter Oszkár, Rendező: Nagy Mari